#Magyar Nemzet







Alig lesz elég idén a kukorica
 

Alig lesz elég idén a kukorica

Alulmúlta az előzetes várakozásokat az eddig betakarított kukorica mennyisége; a szakma által korábban várt 4,5 millió tonna helyett jelenleg úgy tűnik, alig több, mint négymillió tonna a várható termés - írja a Magyar Nemzet csütörtökön.

MTI MTI



Naponta átlagosan 24-szer lopnak fémet
 

Naponta átlagosan 24-szer lopnak fémet

Az utóbbi időben minden napra átlagosan 24 fémlopás jutott, a bűncselekmények csak tavaly 1,8 milliárd forintos kárt okozhattak; a hatóság az első hét hónapban 20 milliárdos büntetést szabott ki a szabályszegésen ért cégekre. Az anomáliák felszámolására, a kiskapuk bezárására a szaktárca előtt több javaslat is fekszik - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.

MTI MTI


Ügyészség: semmi új nincs a Magyar Nemzet által megírt Kóka-ügyben
 

Ügyészség: semmi új nincs a Magyar Nemzet által megírt Kóka-ügyben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által a Dataplex Kft. 2005 és 2010 között szerződéseivel kapcsolatban tett feljelentése nem tartalmaz olyan új tényállást, amely miatt új ügyként kellene azt kezelni, ezért azt egy már korábban indult nyomozáshoz csatolják - tudatta a Legfőbb Ügyészség kedden.

MTI MTI


Leváltották a Magyar Nemzet lapigazgatóját
 

Leváltották a Magyar Nemzet lapigazgatóját

Azonnali hatállyal felmentették a Magyar Nemzet lapigazgatóját, Lovas Ivánt, helyére – kiadóigazgatóként – Lóczi János került, aki korábban a MédiaLOG Zrt. gazdasági igazgatója volt – írta a Népszava.

MTI MTI

Kurucok és stricik
 

Kurucok és stricik

Ritkán pillanthatunk be a pártsajtó színfalai mögé, a nagyközönség általában csak a késztermékkel szembesül, aztán ízlésétől függően hány tőle, vagy jóízűen bekanalazza. Ma a Magyar Nemzet nyitva felejtette a műhelyablakot. Hogyan egyengetik a pártvonalat az agyhengerműben?


Orbán örül a tegnapi újságnak
 

Orbán örül a tegnapi újságnak

A kormányfő nagy eredménynek nevezte, hogy egy EU-jelentés elismerte, Magyarország elővigyázatossági hitelkeretet vehet igénybe. Igaz, ez már legalább az EU/IMF-tárgyalódelegáció távozása óta ismert. A hvg.hu washingtoni forrásból közben megtudta, a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelent állítólagos követelések ilyen formában aligha származhatnak az IMF-től.

hvg.hu hvg.hu

Jól időzített „IMF-lista” leplezheti a kormány fiaskóit
 

Jól időzített „IMF-lista” leplezheti a kormány fiaskóit

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem most és nem tárgyalási feltételekként közölte javaslatait a kormánnyal, és több pont minden bizonnyal nem is abban a formában fogalmazódott meg, ahogy a Magyar Nemzetben megjelent – derítette ki a hvg.hu azzal kapcsolatban, hogy a lap csütörtöki számában egy listát közölt az IMF feltételeiről.

hvg.hu hvg.hu

Rogán megmondta, szerinte ki hibázott a Safarov-ügyben
 

Rogán megmondta, szerinte ki hibázott a Safarov-ügyben

A választási eljárásról szóló törvény kihirdetése előtt mindenképpen ki kell kérni az Alkotmánybíróság előzetes véleményét – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Rogán Antal arról is beszélt, hogy álkonfliktusnak tartja a választói feliratkozásról kibontakozó vitát. Az azeri baltás gyilkos kiadatásának ügyével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: szerinte az hibázott, aki 2004-ben egy folyosóra szállásolt el egy azeri és egy örmény katonát.


20 milliárdért építik újjá az FTC stadionját
 

20 milliárdért építik újjá az FTC stadionját

Januárban már meg is kezdődhet a jelenlegi Fradi-pálya bontása és azonnal kezdődhet az újjáépítés, miután a kormány kiemelt üggyé nyilvánította annak megvalósítását – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

hvg.hu hvg.hu